Kerry Washington x Dolce & Gabbana2017.01.13. 18:11, Fanni
Kerry Washington szintén megjelent még január 8-án, vasárnap délután a 74. alkalommal megrendezett Golden Globe Awards-on, aminek szokás szerint a beverly hillsi The Beverly Hilton Hotel adott otthont.
A 'Scandal' 39 éves színésznője egy feltűnő és izgalmas, vintage stílusú, elegáns ruhában lépett a vörös szőnyegre ez alkalommal. Kerry egy sárga, enyhén átlátszó és csipkéből elkészített Dolce & Gabbana midiruhát viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból, amink a vállrászét kövekkel díszítették fel. Bár a színválasztást az ő esetében is imádtam, egyszerűen tényleg gyönyörű volt és a sötét bőrszínével is remekül nézett ki, szép összhangot alkottak egymással, de ezen kívül semmi más nem tetszett a választásában. Számomra a végeredmény túl öreges és kissé jelmezszerű volt, illetve azzal sem sikerült meggyőznie, hogy a ruha alól teljesen jól láthatóvá vált a fekete alsóneműje is. Eredetileg ezt a tervezést estélyiként mutatták be, de Kerry számára ezen változtattak sajnos, amit én kifejezetten bánok most, úgy talán jobban tetszett volna az egész. A szabásába egyébként túl sok helyen nem tudok belekötni, csak a szoknya hosszába, de szerencsére más helyen nem igazán volt hiba benne, hiszen a színésznő kecses dereka és a formás csípője is tökéletesen ki lett emelve, viszont összességében ez sem segített azon, hogy megszeressem magát a ruhát. A megjelenését egy pár fekete Sophia Webster magassarkú szandállal és Niwaka ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Kerry haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és egyenesre vasalva viselt a hátára omolva. A sminkje egyszerű, de mégis drámai lett; a szemeit fekete füstös sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosítót is vittek fel rá, míg az ajkaira egy sötétbordó, kontrasztot alkotó rúzs került.
Meryl Streep x Givenchy2017.01.12. 21:25, Fanni
Meryl Streep is hivatalos volt január 8-án, vasárnap este a 2017-es Golden Globe Awards-ra, amit szokás szerint Beverly Hillsben rendeztek meg a The Beverly Hilton Hotelben.
A 67 éves életműdíjjal jutalmazott színésznő egy nagyon elegáns és kifinomult, ugyanakkor tőle meglepően dögös darabban láthattuk a vörös szőnyegen, ahol szó szerint csak úgy ragyogott. Meryl egy fekete, mélyen dekoltált, illetve hosszú ujjakkal és hosszabb uszállyal kiegészített, alakkövető Givenchy estélyit viselt, amit arany, zöld és piros kövekkel díszítettek fel és kifejezetten az ő számára terveztek. A színésznőnek a tavalyi év alatt nem igazán voltak túl jó megjelenései, hiszen a korához képest is sokkal öregesebben öltöztették fel, de végre fordult a kocka és egy tüzes outfit-et láthattunk tőle, ami fantasztikusan állt neki. A színválasztás miatt most nem fogok kiakadni, annak ellenére sem, hogy a legklasszikusbb és legtöbbet viselt fekete mellett döntött ez alkalommal, mert az alkalomhoz tökéletesen illett és nem utolsósorban magának a színésznőnek is jól állt, a világos bőrszínével és a hajával is megfelelő kontrasztot alkotott. Az izgalmasabb végeredmény érdekében a színes kövek pedig sokat segítettek, amelyektől feltűnőbb és mutatósabb lett az általa viselt tervezés. Az estélyi szabásába pedig egyszerűen hiba lenne belekötni, annyira tökéletes volt, egyetlen egy hibát sem tartalmaz. Meryl formás alakja hihetetlenül jól ki lett emelve, nagy hangsúlyt fektettek a vékony derekára és még ennél is nagyobb figyelmet szenteltek a csípőjének, valamint a dekoltázsának. Legalább 10 évet le is tagadhatna a valós korából, most annyira megfiatalodott. Kiegészítőként egy pár Jimmy Choo magassarkút és Harry Winston ékszereket választott.
Meryl haját egy oldalt elválasztott, elegáns és magasan elhelyezett kontyba fogták össze, a frufruja pedig oldalra fésülve, leengedve maradt. A sminkje pedig elég természetes és egyszerű lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcra pirosító került, míg az ajkaira barackszínű rúzst vittek fel.
Michelle Williams x Louis Vuitton2017.01.12. 21:08, Fanni
Michelle Williams, ahogy már emlegettem szintén ott volt a 74. alkalommal megrendezett Golden Globe díjátadón, aminek a The Beverly Hilton Hotel adott otthont Beverly Hillsben, még január 8-án, vasárnap délután.
A 'Manchester by the Sea' 36 éves színésznője egy bohókás stílusú, fiatalos, de mégis elegáns ruhában lépett ez alkalommal a vörös szőnyegre, ahol mesésen nézett ki. Michelle egy törtfehér, visszafogottan dekoltált és ejtett vállú, bő szabású Louis Vuitton csipképből elkészített custom made estélyit viselt. A színésznő megjelenései mostanában kezdtek unalmasak és egyhangúak lennie, de szerencsére az idei évet remekül kezdte, még akkor is ha a színekkel továbbra sem szeret kísérletezgetni, de a szabásvonalakkal már annál inkább, aminek nagyon örülök. A mostani választása nem volt túl izgalmas, de a jelenlegi trendeknek tökéletesen megfelel, a bohókás elemek mellett a romantikus, nőiesebb stílus is megjelent, hála az anyaghasználatnak, így unalmasnak semmiképpen sem mondanám. Az pedig külön öröm a számomra, hogy végre egy igazán kacér és modern, fiatalos tervezést láthattunk rajta. Ahogy már írtam feljebb a színekkel továbbra is bátortalan, de ez a törtfehér szín jó választásnak tűnik és hála az égnek Michelle hófehér bőrszínével és a világos szőke hajával is remekül mutatott és jól kiegészítették egymást. A szabással egy kicsit most is játszadoztak az LV tervezői, bár nem lett formabontó, de a színésznő számára mégis annak számít, hiszen az ejtett vállakat és a visszafogott dekoltázsrészt is felhasználták, így egy igazán szexi végeredményt láthattunk tőle. De ezzel itt még nincs vége, hiszen a vékony dereka és a csípője is hibátlanul ki lett emelve. A végeredményt egy pár Louis Vuitton magassarkú szandállal, fehér szintén Louis Vuitton clutch-csal és Louis Vuitton ékszerekkel egészítette ki és egy fekete, bársonyból elkészített choker-rel.
Michelle rövid haja leengedve maradt, mint mindig és szokás szerint oldalt elválasztva, egyenesre vasalva viselt. A sminkje is nagyon visszafogott, természetes lett; a szemeit fekete szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira nude színű szájfény került.
Busy Philipps x Stella McCartney2017.01.12. 20:53, Fanni
Busy Philipps a legjobb barátnőjét, Michelle Williams-t kísérte el a 2017-es Golden Globe Awards-ra, amit január 8-án, vasárnap rendeztek meg a Beverly Hillsben található The Beverly Hilton Hotelben.
A 37 éves színésznő egy nagyon elegáns és kifinomult, nőies ruhát választott a vörös szőnyegre, ahol mesésen nézett ki. Busy egy fekete, alakkövető és mélyen dekoltált Stella McCartney hosszú ujjú és uszályos estélyit viselt a 2016-os tavaszi/nyári kollekcióból, amit hímzett fehér és sárga virágmintákkal és zöld indákkal díszítettek fel. A színésznő tavaly ő is azok közé tartozott, akiknek voltak jobb és rosszabb megjelenései is, de az új évet remekül nyitotta, így boldogabb már nem is lehetek. A választásával sikerült a legjobban öltözöttek listájára is felkerülnie, ami szerintem nem is meglepetés, hiszen az általa viselt tervezés gyönyörű és elegáns volt. A szabással kezdeném, ami elég egyszerű volt, a klasszikus vonalat követte, ami azt jelenti, hogy az alakját végig tökéletesen követte, egészen a combja aljáig, így a Busy vékony dereka és a formás csípője is fantasztikusan ki lett emelve, de ezek mellett a dekoltázsára is felhívták a figyelmünket, amivel egy kis kacérság és dögösség is bele lett csempészve a végeredménybe. A színválasztásra sem lehet azt mondani, hogy izgalmas lenne, de a színésznő nem igazán szokott fekete ruhákat viselni, így számára ez volt a kilépés a komfortzónájából én pedig imádtam, mert a bőrszínével és a hajával is nagyon jól nézett ki, remek kontrasztot alkottak egymással, míg az élénk minták feldobták és különlegesebbé varázsolták az egészet. A végeredményt egy pár Jimmy Choo magassarkúval, Irene Neuwirth ékszerekkel és egy citromsárga Judith Leiber clutch-csal egészítette ki és tette teljessé.
Busy haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, laza hullámokba besütve viselt, a bal vállára igazítva az egészet. A sminkjével sem estek túlzásokba, hiszen egészen egyszerű és minimalista lett; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosító került, míg az ajkaira barackszínű rúzst vittek fel.
Viola Davis x Michael Kors2017.01.12. 19:58, Fanni
Viola Davis is jelen volt a 2017-es Golden Globe Awards-on, amit január 8-án, vasárnap rendeztek meg, szokás szerint a beverly hillsi The Beverly Hilton Hotelben.
A 'Fences' 51 éves Golden Globe díjas színésznője lenyűgözően nézett ki a vörös szőnyegen, ahol egy egyszerű, de annál feltűnőbb és elegáns, modern stílusú ruhában láthattuk. Viola egy kanárisárga, apró flitterekkel díszített, félvállas és egyenes szabású custom made Michael Kors estélyit viselt. A színésznő mostanában fantasztikusan néz ki a vörös szőnyegen, annak pedig még jobban örülök, hogy élénk árnyalatú darabokban láthatjuk, amelyek csodásan állnak neki, akárcsak ez. A mostani színválasztás eszméletlenül jól működött a sötét bőrszínével és a fekete hajával, hihetetlen kontrasztot alkottak egymással, a gyönyörű sárga árnyalat pedig csak úgy ragyogott rajta, a flitterek pedig egy kicsit izgalmasabbá tették az egészet, így az egész jó döntésnek bizonyult. Az estélyi szabása is a legnagyobb rendben volt, tényleg nem lehet okunk panaszra ezzel kapcsolatban sem. Viola formás alakja szépen ki lett emelve, nagy hangsúlyt fektetve a derekára és a formás csípőjére, még a félvállas megoldásnak köszönhetően az egész fiatalos és trendi lett. Tényleg lehetetlen lenne egyetlen hibát is találni ebben a választásában, azt viszont halkan megjegyezném, hogy a szoknya egy icipicit lehetett volna rövidebb, de ez nem volt feltűnő, így nem zavarta meg a végeredmény tökéletességét. Kiegészítőként Stuart Wietzman magassarkút, Harry Winston ékszereket és egy fehér Judith Leiber clutch-ot választott.
Viola haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, beszárítva viselt. A sminkje pedig a szokásos, klasszikus módon készült el; a szemeit fekete füstös sminkkel emelték ki, az arcára pirosító került, míg az ajkaira barna rúzst vittek fel.
|