Bryce Dallas Howard x Self-Portrait2016.10.26. 15:35, Fanni
Bryce Dallas Howard még október 6-án, csütörtök este megjelent a 'Black Mirror' 3. évadjának a speciális vetítésén a 2016-os Londoni FIlmfesztiválon, amit a Chalsea Cinemaban rendeztek meg.
A sorozat 35 éves színésznője egy nagyon elegáns és nőies, ugyanakkor eléggé izgalmas darabban lépett a fekete szőnyegre. Bryce egy sötétkék színekből összeálló, lézerkivágásokkal díszített és zárt nyakú Self-Portrait midiruhát viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból. Ez a darab is már biztos ismerős lehet számotokra, mivel nem is olyan régen Chelsea Kane-en is ugyanezt láthattátok egy díjátadó alatt, viszont rajta elég öregesen és furcsán mutatott ez a ruha. Szerencsére Bryce számára teljesen megfelelő volt, főleg ami a szabását illeti, mert most azt imádtam a legjobban, hiszen valami gyönyörűen kiemelte a formás alakját, nagy hangsúlyt fektetve a vékony és kecses derekára, de a csípője is megfelelő figyelmet kapott, míg az átlátszónak ható részek kacérabbá és sejtelmesebbé varázsolták a végeredményt. Egyedül a szoknya hosszába tudok egy kicsit belekötni, ami pár csentivel lehetett volna rövidebb, hogy a lábaiból többet láthassunk. A színválasztás viszont hibátlan volt, mivel ezek a sötét színek tökéletesen mutattak Bryce vörös hajával, de a fehéres bőrszínével is jól kiegészítették egymást. Kiegészítőként egy pár fekete Stuart Weitzman magassarkú szandált választott, ékszereket pedig most egyáltalán nem viselt.
Bryce haja leengedve maradt, amit középen elválasztva, lágy hullámokban viselt. A sminkje egész egyszerű lett és a klasszikus vonalat követte; a szemeit egy vékonyabb fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira egy barackszínű rúzs került.
|