Lucy Fry x Wai Ming2016.10.27. 14:07, Fanni
Lucy Fry még szeptember 6-án, kedd este megjelent a 'Mr. Church' los angelesi premierjén, amit az Archlight Theatreben rendeztek meg.
A film 24 éves színésznője egy igazán elegáns és nőies, feltűnő darabban érkezett a vörös szőnyegre, ahol elbűvölően nézett ki. Lucy egy citromsárga, félvállas és lágy esésű Wai Ming estélyit viselt a 2016-os tavaszi/nyári kollekcióból. Teljesen egyszerű volt a színésznő ruhaválasztása, de mégis nagyon mutatós és játékos volt az élénk színe miatt, ami istenien mutatott a bőrszínével és a hajával is, szépen kiegészítették egymást, bár bánom, hogy nem használtak valami kontrasztot alkotó, türkizkék kiegészítőket a sárga ruha mellé, mivel ez a két szín pompásan mutat egymás mellett, de végülis a végeredmény enélkül sem volt rossz. A szabásba két helyen tudok belekötni, az egyik az, hogy a szoknya túl hosszú volt, a másik pedig az, hogy a ruha felsőrésze nagyobb volt Lucyra, mint kellett volna és ez a dereka fölött jól látható is, viszont a dereka és a válla is tökéltesen ki lett emelve, így sikerült egy kis kacérságot belecsempészniük a végeredménybe. A megjelenését egy pár Jimmy Choo magassarkúval és Jennifer Fisher ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Lucy haját egy oldalt elválasztott, vintage stílusú hullámokba készítették el, ami szerintem nagyon jó választás volt a ruha mellé. A sminkje egyszerű, de mutatós lett; a szemeit szürke füstös sminkkel emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira barackszínű rúzs került.
|