Hailee Steinfeld x Elie Saab2016.11.21. 18:20, Fanni
Hailee Steinfeld is ellátogatott tegnap este, november 20-án a 2016-os American Music Awards-ra, amit szokás szerint a los angelesi Microsoft Theatreben rendeztek meg.
A 19 éves énekes- és színésznő a vörös szőnyegre egy feltűnő és izgalmas, ugyanakkor kacér és fiatalos darabban lépett a vörös szőnyegre, ahol gyönyörű volt szokás szerint. Hailee most egy zöld, vékony átlátszó részekkel és denevérujjakkal kiegészített, valamint mélyen dekoltált Elie Saab playsuit-ot viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból, amit még flitterekkel díszítettek fel, illetve egy színben passzoló, vastag övvel egészítették ki. A fiatal tehetség is a kedvenceim közé tartozott ezen az eseményen (is), aminek örültem, hiszen az elmúlt hónapokban kitűnően választ magának ruhákat, amiben az új stylist-ja is nagy segítsége volt természetesen. A legjobban a színválasztás tetszett, mivel ez a sötétebb, szürke tónusú zöld szín valami eszméletlenül jól nézett ki Haliee világosabb bőrszínével és a barna hajával, sőt még a barna szemeit is nagyon szépen kiemelte, remek összhangban volt minden. Fiatalos, szexi és különleges volt a végeredmény, a jelenlévőket nem öltözte túl, a díjátadó lazább hangulatához is tökéletesen passzolt az egész, annak pedig hálát adok, hogy nem a szokásos kis miniruhát viselte, amit már olyan sokszor láthattunk rajta, így minden szempontból teljes mértékben meg voltam elégedve vele. Ami pedig a ruha szabását illeti, abba sem lehet belekötni, nagyon jól nézett ki és hihetetlenül előnyös volt Hailee számára; a vékony dereka az öv segítségével hibátlanul ki lett emelve, de ezen kívül a csípője és a dekoltázs is kapott egy kisebb figyelmet, viszont a legnagyobb hangsúly a hosszú és formás lábaira került. A megjelenését egy pár arany Stuart Weitzman magassarkú szandállal és EF Collection ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Hailee haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, nagyobb hullámokba besütve viselt a vállaira omolva. A sminkje is gyönyörű lett, élénk és feltűnő; a szemeit arany és fekete füstös sminkkel emelték ki, az arcát lágyan bronzosították és pirosítót vittek fel rá, míg az ajkaira egy lila matt rúzs került a kontraszt érdekében.
|