Millie Bobby Brown x Giorgio Armani2017.01.30. 17:06, Fanni
Természetesen Millie Bobby Brown sem maradhatott le a január 29-én, tegnap délután megrendezett 2017-es Screen Actors Guild díjátadóról, aminek a The Shrine Auditorium adott otthont Los Angelesben, mint minden évben.
A 'Stranger Things' 12 éves színésznője szokásához hűen egy stílusos és elegáns, a korához pedig tökéletesen passzoló ruhában lépett a vörös szőnyegre, ahol hihetetlenül bájosan festett. Millie egy piros, apró kristályokkal díszített, lágy esésű Giorgio Armani estélyit viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek erre az alkalomra. A színválasztástól egyszerűen eldobtam az agyamat, hiszen ennyire élénk és feltűnő árnyalatban még nem igazán láthattuk a megjelenései során, de most kilépett a komfortzónájából és teljesen sikerült vele elvarázsolnia. Az a gazdag piros szín fantasztikusan mutatott a világos bőrszínével és a barna hajával, valamint az ugyanilyen színű szemeivel kiegészítve, és a végeredménybe is sikerült a színvilággal egy kis játékosságot és kacérságot belecsempészniük, így a korához még inkább illett a választása. Bevallom a tervezés felsőrészének a szabása nem igazán tetszett, de be kell, hogy lássam számára megfelelő volt, az alakja ennek hatására pedig csak minimálisan lett kiemelve, az öv segítségével, így a vékony derekára fektettek egy kisebb hangsúlyt. De leginkább a nyakrész nem tetszett a fodrok miatt, egy finoman ejtett vállú sziluett modernebb és trendibb lehetett volna számára. Kiegészítőként egy pár fekete Armani magassarkú szandált, Edie Parker clutch-ot (nincs a képen), illetve Jennifer Behr ékszereket és hajpántot választott.
Millie hajával végre kezdtek valamit, és új formában láthattuk, annak ellenére, hogy ismét leengedve maradt, most az egészet hátrafésülve és beszárítva viselte egy ezüst hajpánttal hátrafogva. A sminkje, mint mindig, így most is természetes és üde lett; a szemeit szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira nude színű rúzs került.
|