Salma Hayek x Gucci2017.02.01. 22:42, Fanni
Salma Hayek szintén megjelent a 2017-es Screen Actors Guild Awards-on, amit még január 29-én, vasárnap délután, aminek a los angelesi The Shrine Auditorium adott otthont.
Az 50 éves színésznő egy hihetetlenül gyönyörű, játékos, de mégis kellően elegáns és nőies ruhát választott a vörös szőnyegre, ahol lélegzetelállítóan nézett ki. Salma egy citromsárga és rózsaszín színekben pompázó, egy virággal és fodrokkal díszített, lágy esésű, valamint enyhén asszimetrikus szabású Gucci estélyit viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek. Bevallom nem számítottam arra, hogy a színésznő választása majd tetszeni fog, mivel az elmúlt egy évben sorra csak a borzalmas vagy az éppen csak tűrhető összállításokat szolgáltatta nekünk a Gucci-tól, így meg voltam győződve, hogy most is ugyanez lesza felállás, de szerencsére sikerült kellemeset csalódnom benne és teljesen lehengerelt. A színvilággal kezdeném, ami végre nem tartalmazott egyetlen egy komor, sötét árnyalatot sem, hanem élénk és fiatalos volt, az árnyalatok nem csak egymással működtek tökéletesen, de Salma kreol bőrszínével is mesésen mutattak, remek volt az összhang közöttük. A szabásról ugyanezt tudom elmondani, általában erőltetett és túlontúl szexi szokott lenni az összhatás, hiszen mindig a dekoltázsára terelik a hangsúlyt, de ez most nem így történt, hanem a vékony derekát emelték ki hibátlanul, de a formás csípőjére is finoman felhívták a figyelmünket és már ennyi kellő mennyiésgű kacérságot szolgáltatott számunkra. A lágy esésű szoknyarész is teljes mértékben elnyerte tetszésemet, örültem, hogy most egy ilyet választott, mert istenien állt neki és sokkal nőiesebb és kifinomultabb lett az összhatás is. Egyedül a vállán helyet kapó, rózsaszín rózsától szabadultam volna meg, de ettől függetlenül is szerettem a megjelenését. Kiegészítőként egy pár Gucci magassarkút sárga Gucci clutch-ot és Neil Lane ékszereket választott.
Salma haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, a jobb vállára igazítva viselt, nagyobb hullámokba besütve. A sminkje klasszikus és egyszerű lett; a szemeit fekete szemceruzával, barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosító került, míg az ajkaira világos rózsaszín rúzst vittek fel.
|