Zoe Saldana x Dolce & Gabbana2017.03.13. 21:53, Fanni
Végül pedig jöjjön Zoe Saldana, aki szintén megjelent a 2017-es Kids' Choice Awards-on március 11-én, szombat délután, amit a los angelesi USC Galen Centerben rendeztek meg.
A 38 éves színésznő sajnos a vörös szőnyeges bevonulást kihagyta, de a színpadra lépve megcsodálhattuk a gyönyörű és nagyon nőies, romantikus stílusú ruháját, amiben mesésen festett. Zoe egy fehér alapszínű, vörös rózsákkal és zöld levélmintákkal díszített, finoman alakkövető és visszafogottan dekoltált Dolce & Gabbana midiruhát viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból. A színésznő is a kedvenceim közé tartozott, sőt fel is borította a Top 3-as listámat a díjátadóról, hiszen az ő képeit csak az imént sikerült megtalálnom, de nem is bánom, mert tényleg gyönyörű volt. Zoe egy nőies és csak visszafogottan kacér ruhát választott, aminek a szabása lehetővé tette, hogy az alakja végig ki legyen emelve, így nagy hangsúlyt fektettek a vékony derekára és a formás csípőjére is, illetve a kivágásnak köszönhetően egy kicsi figyelem a dekoltázsára is került, bár ezt nem vitték túlzásba, így a végeredmény inkább sejtelmes lett, mintsem túlfűtött. A virágmintákat is imádtam, bevallom már hiányzott is a többi itt látott tervezésről, annak ellenére is, hogy szinte mindenki színes darabokat viselt, de ez mégis izgalmasabbnak tűnik számomra, illetve az árnyalatok Zoe sötét bőrszínével is nagyon jól kiegészítették egymást, szép kontrasztot alkottak. Egyedül talán azt bánom, hogy nem volt rövidebb a ruhája, mert az alsó, fodros rész csak mozgás közben tudott jól érvényesülni, ahogy ez a képen is látható ezért is tettem ezt ide, mivel álló helyeztben kicsit lógott rajta az egész. A megjelenését egy pár fekete Jimmy Choo magassarkú szandállal és Gienia ékszerekkel tette teljessé.
Zoe haját egy szoros és magasabban elhelyezett, valamint egyenesre vasalt copfba készítették el, így a ruháján maradhatott a hangsúly. A sminkjével sem estek túlzásokba, egyszerű, de mutatós lett; a szemeit füstös barna sminkkel emelték ki, az arcát kontúrozták, míg az ajkaira nude színű rúzst vittek fel.
|