Kendall Jenner x Le Perla2017.05.05. 21:46, Fanni
Kendall Jenner idén is ott volt a Met Gálán, amit május 1-jén, hétfő este rendeztek meg a Metropolitan Museum of Artban, New Yorkban.
A 21 éves modell egy eléggé sokat mutató, vagány és dögös szettben érkezett a gálára ez alkalommal. Kendall egy fekete, szinte teljesen átlátszó, mély kivágással és nyitott hátrésszel kiegészített, custom made Le Perla estélyit viselt, amit 85,000 darab kristállyal díszítettek fel. Igazából azt sem tudom, hogy hol kezdjem, mert ekkorát még nem csalódtam a modellben. Az egész a figyelemfelkeltésről szólt és ezt a darabot még az MTV VMA-n sem fogadnám el egy hírességtől sem, annyira olcsó és ízléstelen volt az egész, főleg az év legnagyobb divattal foglalkozó eseményére, ami teljesen elszomorít. Nem tudom, hogy miért kellett a testvérei nyomába beállnia, de megtette és nem tudom, hogy mit gondoljak erről, azon kívül, hogy egyáltalán nem tetszett és nem is értem, hogy engedhették ide be ezzel a ruhaválasztásával, hiszen szinte semmit sem takart el a testéből. Persze hibátlan alakja van, nem is csodálom, hogy mutogatni szeretni, de ezt erőltetettnek éreztem és ennél visszafogottabb módon is lehetett volna szexi, nem kellett volna rögtön "fehérneműt" viselnie. Valamint azzal is sikerült meglepetést okoznia, hogy a témát semmilyen formában nem jelenítette, meg pedig tőle azt vártam a tavalyi megjelenése során, hogy idén is követni fogja az egész koncepciót. A szabásról sok mindent nem lehet elmondani, olyan volt, mintha csak egy lenge sálat dobott volna magára, bár a hosszú lábait és a vékony derekát szépen kiemelte, illetve a dekoltázsára is felhívátk a figyelmünket, valamint a hátára és a lapos hasára is, de ez a rengeteg és hatalmas kivágások, valamint az átlátszó részek így együtt már sok(k) volt számomra. A színválasztás klasszikus volt, viszont ez az egyetlen, illetve a kristályos díszítés, ami nagyon tetszett és Kendall bőrszínével is remekül kiegészítették egymást. A megjelenését egy pár fekete Christian Louboutin magassarkúval, illetve Lorraine Schwartz és Ofira ékszerekkel tette teljessé.
Kendall haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és lazára beszárítva viselt. A sminkje klasszikus és feltűnő lett, ami egyébként nagyon tetszett; a szemeit finoman füstös, fekete sminkkel emelték ki, az arcát kontúrozták és highlighter-t is vittek fel rá, míg az ajkaira élénk piros rúzs került.
|