Bella Hadid x Alexander Wang2017.05.05. 22:00, Fanni
Bella Hadid is hivatalos volt a 2017-es Met Gálára, ami még május 1-jén, vagyis hétfő este került megrendezésre és a New Yorkban található Metropolitan Museum of Art adott neki otthont, mint mindig.
A 20 éves modell egy eléggé sejtelmes, vagány és figyelemfelkeltő szett mellett tette le a voksát ebben az évben. Bella egy fekete, teljesen átlátszó, mesh anyagból elkészített, ejtett vállú, nyitott hátú és alakkövető custom made Alexander Wang catsuit-ot viselt. Ahogy Kendell-nél, úgy vele kapcsoltban sem tudom jelenleg, hogy mit írjak, mert neki még jobban sikerült ezzel a választásával megdöbbentenie. Hogy miért? Mert egy az összeállítás úgy nézett ki, mint egy nagyon rosszul sikerült Macskanő halloween-i outfit és ez sokat elmond erről az egészről. Az pedig már egy teljesen másik probléma, hogy ebbe nem, hogy egy ilyen nagy rangú és fontos eseményre nem mennék el, de még a világ leglazább és legelnézőbb díjátadóira, vagy egyéb partira sem venném fel, annyira olcsó, ízléstelen és pocsék volt ez az egész (sajnálom, de ki kellett mondanom). Bella mindenkinél keményebben megpróbálta magára terelni a figyelmet, amire valószínűleg az exe és az új barátnője miatt volt szüksége, de ezt egy ízlésesebb és kifinomultabb, valamint a korához illő tervezésben is megtehette volna, mert nem túl sokat hagyott az emberek fantáziájára. Nem mondom, hogy az alakja nem lett jól kiemelve, mert a vékony dereka és a csípője is kellő mennyiségű figyelmet kapott, illetve a lábaira is nagy hangsúly került, de nem így és nem ebben a formában kellett volna ennek megtörténnie. A színválasztásról az ő esetében is csak annyit, hogy elég visszafogott és egyszerű volt, valamint tőle unalmas is, hiszen a modell elég gyakran, sőt szinte mindig fekete darabokban látható a nagyobb eseményeken, bár a bőrszínével remek kontrasztot alkot és jól is néz ki, de kezd eléggé egyhangú lenni. Kiegészítőként egy pár fekete Alexander Wang magassarkút és Lorraine Schwartz ékszereket választott.
Bella haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és egyenesre vasalva viselt. A sminkje szintén egyszerű és friss lett; a szemeit világosbarna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították, végül az ajkaira világosbarna rúzs került.
|