Paris Jackson x Zimmermann2017.08.14. 17:18, Fanni
Paris Jackson tegnap délután, vagyis augusztus 13-án megjelent a 2017-es Teen Choice Awards-on, aminek a USC's Galen Center adott otthont Los Angelesben.
A 19 éves színésznő tőle szokatlanul egy teljesen visszafogott és nőies, bohókás stílusú ruhában lépett a kék szőnyegre, amiben elbűvölően nézett ki. Paris egy bézs alapszínű, pasztell virágmintákkal díszített, finoman dekoltált és lágy fodrokkal díszített Zimmermann midiruhát viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. A fiatal tehetségnek teljes mértékben sikerült ezzel a választásával meglepnie, hiszen eddig nem az ehhez hasonló szetteket szokhattuk meg tőle, mindig valami vagány és kicsit férfiasabb stílusú darabokban láthattuk, ezzel szemben most kilépett a komfortzónájából és 360°-os fordulatot vett. Bevallom én kifejezetten örültem, hogy egy ennyire könnyed és friss összeállításban láthattuk a mostani megjelenése alatt, mert a korához is tökéletesen illett, illetve a jelenlegi évszakhoz és a díjátadó lazaságához is remekül passzolt. A színvilág minimalista és egyszerű volt ugyan, de a színésznő kreolos bőrszínével hibátlanul működtek együtt ezek a pasztell árnyalatok, míg a virgminták belevittek az egészbe egy kis színt és a végeredmény is sokkal izgalmasabb lett ezeknek köszönhetően, sőt a romantikus stíluselemeket is sikerült megjeleníteniük. A szabásra szintén nem lehet panaszkodni, ugyan nem volt szűk és alakkövető, de Paris-nak erre nem is volt szüksége, mivel a vékony dereka így is nagyszerűen ki lett hangsúlyoza, míg a kacrság érdekében sejtelmesen megvillanthatta a lábait és kicsit a dkeoltázsára is felhívták a figyelmünket, viszont semmivel sem estek túlzásokba. A megjelenését egy pár nude színű Elisabetta Franchi bársonnyal borított magassarkú szandállal, valamint Borgioni ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Paris haját egy laza, elől kicsit megemelt és rendezetlen kontyba készítették el ami a ruha stílusához kitűnően passzolt. A sminkje viszont nem lett a kedvencem a színei miatt, főleg ami a szemei kihangsúlyozását illet; a szemeit égetett narancssárga füstös sminkkel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták, de highlighter-t is használtak, míg az ajkaira karamellszínű rúzst vittek fel.
|