Kate Hudson x Stella McCartney2017.09.25. 15:50, Fanni
Kate Hudson szombat este, vagyis szeptember 23-án megjelent a 2017-es Urbanworld Filmfesztiválon, ahol a 'Marshall' premierjére volt hivatalos, amit New Yorkban rendeztek meg.
A film 38 éves színésznője egy visszafogott, de modern és elegáns ruhában tette tiszteletét a vörös szőnyegen. Kate egy ezüst, metálos fényű és aszimmetrikus szabású Stella McCartney estélyit viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek és rövid uszállyal, valamint nyitott hátrésszel egészítettek ki. Nem is tudom igazából, hogy hol kezdjem, mert elég vegyes érzéseim vannak a megjelenésével kapcsolatban. Összességében a hibák és a csillog szatén anyag miatt úgy éreztem, hogy a végeredmény olcsó és ódivatú lett, ami miatt eléggé csalódott voltam. A színválasztással egyébként semmi problémám nem volt, mert a bőrszínével csodás összhangot alkotott, tényleg szépen kiegészítették egymást, de az anyag egyszerűen elrontotta az egészet, ráadásul rendkívül összegyűrődött több helyen is, ami szintén nem segített abban, hogy jobban elvarázsoljon. Pedig a szabásba sem lehet különösebben belekötni, mondjuk az igaz, hogy semmi újat és izgalmasat nem tudott mutatni, a sziluett is elég megszokott volt, viszont Kate alakja számára előnyös volt és tényleg jól állt neki, a vékony derekára és a formás csípőjére is nagy figyelem került, míg az aszimmetrikus szabásnak köszönhetően az összhatás kacérabb és sejtelmesebb lett, amin még a nyitott hátrész is sokat segített. Egyszerű és vagány outfit volt, ami akár tökéletes is lehetett volna, ha egy másik anyagból készítették volna el. Kiegészítőként egy pár Giuseppe zanotti magassarkút, ezüst Edie Parker clutch-ot és Lorraine Schwartz ékszereket választott.
Kate még augusztus környékén megvált a hajától egy új szerepe miatt, így a jelenlegi rövid hajával semmit nem lehetett kezdeni, viszont kifejezetten jól áll neki ez a fazon is. A sminkje friss és csillogó lett; a szemeit ezüst szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, valamint bronzosították, illetve az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
|