Dakota Johnson x Calvin Klein2017.11.06. 21:00, Fanni
Dakota Johnson is ellátogatott a 2017-es Hollywood Film Awards-ra, amit november 5-én, vasárnap este rendeztek meg a beverly hillsi Beverly Hilton Hotelben.
A 28 éves színésznő erre az alkalomra egy nagyon egyszerű és letisztult, férfiasabb stílusú, de mégis kacér outfitben lépett a vörös szőnyegre, ahol mesésen festett. Dakota egy élénk piros, kétrészes Calvin Klein tervezést viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy finoman alakkövető blézerből és egy hozzá passzoló, egyenes szabású nadrágból állt össze. Tegnap már emlegettem, hogy az utóbbi időkben mennyire megszerettem a fiatal tehetség megjelenéseit és ez most sem volt másképpen, hiszen fantasztikusan nézett ki, nem tudott ez alkalommal sem csalódást okozni. Annak pedig nagyon örültem, hogy egy kicsit kilépett a megszokott komfortzónájából, mivel a nagyobb eseményeken inkább miniruhákat, vagy estélyiket szokott viseli, vörös szőnyegen nagyon ritkán láthattuk eddig még nadrágos szettekben, pedig istenien áll neki. A másik dolog, amit mellőzőtt az az olasz divatház, vagyis a Gucci, akivel egyébként szerződése van, de frissítő volt látni egy másik designer tervezésében, főleg egy amerikaiban. A szabásba csak egy kicsit tudok belekötni, mégpedig a blézer kialakításába, ami lehetett volna egy kicsit még szűkebb, hogy Dakota vékony derekára ennél nagyobb figyelem kerülhessen, mint most, viszont az tetszett, hogy a felső alatt semmit nem viselt, így a mély dekoltázsrésznek köszönhetően a végeredmény sokkal kacérabb lett. A színválasztást viszont imádtam, a pirosnak az egyik legszebb árnyalatát választották ki számára, ami a világos bőrszínével és a barna hajával is remek összhangot alkotott, a helyében csak ezt a színt viselném, annyira jól áll neki. A megjelenését egy pár fekete, kristályokkal díszített Calvin Klein magassarkú szandállal és Cartier ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Dakota haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, lágy hullámokba besütve viselt, a vállára és a hátára omolva, amivel igazán kezdhetnének valamit, mivel ez a fazon elég unalmas, mintha a 90-es években ragadt volna, egy frissebb stílus nem ártana neki. A sminkje viszont rendben volt; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították, míg az ajkaira téglaszínű rúzst vittek fel.
|