Laura Dern x Armani Privé2018.01.09. 20:20, Fanni
Laura Dern szintén jelen volt az idei Golden Globe Awards-on, amit vasárnap késő délután, vagyis január 7-én rendeztek meg a Beverly Hillesben található Beverly Hilton Hotelben.
A 'Star Wars: The Last Jedi' 50 éves színésznője egy igazán elegáns, de mégis egyszerű, kacér ruhában lépett a vörös szőnyegre, ahol mesésen nézett ki. Laura egy fekete, mélyen dekoltált és átlátszó mesh anyaggal, valamint apró kristályokkal díszített és uszállyal kiegészített custom made Armani Privé estélyit viselt. A legutóbbi filmje, vagyis a 'Star Wars' promóciós körútja alatt nem igazán tudta kielégíteni az igényeimet és nem olyen megjelenéseket láthattunk tőle, amelyek passzoltak volna hozzá, vagy működtek volna rajta, amit nagyon bánok. De ez alkalommal sikerült olyan szettet kiválasztania a stylistjával, ami csodásan állt neki és végre a korához és az eseményhez is jól passzolt, ami szintén nem utolsó dolog. Bár azt tisztelem benne, hogy még most is szívesen kísérletezik a divattal, de azért be kellene látnia neki és a csapatának is, hogy mi áll neki jól és mi nem, ez alkalommal szerencsére ez így történt, aminek ennél jobban nem is örülhetnék. Most egy tényleg klasszikus és visszafogott ruhában csodálhattuk meg, aminek minden apró eleme tökéletes volt. A kreáció végig gyönyörűen követte Laura kecses alakját, aminek hála a vékony derekára és a csípőjére is nagy hangsúly kerülhetett, valamint a dekoltázsára is felhívták a figyelmünket. Az egyetlen dolog, amibe egy kicsit bele tudok kötni az a felsőrészen elhelyezett átlátszó rész volt, aminek a szélét nem munkálták meg rendesen, ami ugyan az összhatást nem rontotta el, de kicsit zavaró volt számomra. A színésznő is fekete árnyalatban tündökölt, ami a világos bőrszínével és a szőke hajával is isteni összhangot alkotott, míg a kristályokkal sikerült a megjelenését kicsit izgalmasabbá tenniük, valamint egy kis csillogást is belevittek az egészbe. Úgy gonolom, hogy az elmúlt egy-másfél évben ez volt a legjobb outfit, amit láthattunk tőle és sikerült hatalmas magabiztossággal viselnie, amitől az összhatás szexibb lett. Ugyan nem egy felejthetetlen tervezésben láthattuk, de az biztos, hogy vasárnap mindenki megcsodálta őt a gálán. A megjelenését egy pár fekete Christian Louboutin magassarkúval, valamint Bulgari ékszerekkel egészítette ki.
Laura haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és lágy hullámokba besütve viselt. A sminkje friss és üde lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították, valamint highlighter-t is használtak, míg az ajkaira barna matt rúzst vittek fel.
|