Angelina Jolie x Ralph & Russo2018.01.20. 12:14, Fanni
Angelina Jolie még január 11-én, csütörtök késő délután ellátogatott az idei Critics' Choice Awards-ra, aminek a santa monicai Baker Hangar adott otthont.
A 42 éves színésznő egy nagyon kifinomult és elegáns, kicsit vintage stílusú ruhában érkezett a kék szőnyeges díjátadóra, ahol mesésen nézett ki. Angelina egy hófehér, pánt nélküli és finoman alakkövető, aszimmetrikus szabású Ralph & Russo midiruhát viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból, aminek a felsőrészét tollakkal díszítették fel. Elmondani nem tudom, hogy mennyire örültem ennek a letisztult, de mégis izgalams választásának, hiszen az elmúlt hónapokban bár láthattunk tőle remek szetteket, de egyik sem volt fantasztikus. Viszont ez remekül passzolt hozzá és végre maga mögött hagyta a fekete és a többi sötét árnyalatot is, ami szintén nagy boldogság számomra. Most is sikerült bebizonyítania, hogy a világos (és egyébként az élénk) színek is sokkal jobban állnak neki, nem öregítik és a megjelenése is sokkal frissebb lesz, szóval remélem, hogy többször nem láthatjuk feketében. A fehér meglepően jól működött a világos bőrszínével, valamint a sötétbarna hajával, de ezen a klasszikus smink is sokat segített egyébként, a tollakkal pedig sikerült előkelőbbé varázsolniuk a végeredményt. A szabás is rendben volt, bár a szoknyának az alsó része, ahol a gyűrődések láthatóak nem voltak a kedvenc részleteim, viszont ha ettől eltekintek, akkor minden rendben volt és még kacéran a hosszú lábait is sikerült megvillantania. Angelina alakjára is megfelelő figyelem került, a vékony dereka és a csípője remekül ki lett emelve, plusz a vállait is kihangsúlyozták. Egyébként a színésznő választása kicsit hasonlított Billie Lourd Adam Selman ruhájára, amit pár nappal korábban viselt, viszont ez az outfit sokkal előkelőbb volt és a ruhát is szebben valósították meg a tervezői asztalon. A kiegészítőket illetően az ékszerekkel meg vagyok elégedve, főleg a fülbevalókkal, amelyek csodásak voltak, viszont a cipője stílusán mindenképpen jó lett volna változtatniuk. A megjelenését egy pár krémszínű Stuart Weitzman magassarkúval és Neil Lane ékszerekkel tette teljessé.
Angelina haja leengedve maradt, amit elől kicsit megemelve és a hátára omolva viselt, lágy hullámokba besütve. A sminkje a megszokottak szerint készült el; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosították is, végezetül az ajkaira élénk piros rúzst vittek fel.
|