Zoey Deutch x Christian Dior2018.03.04. 12:00, Fanni
Zoey Deutch tegnap délután, vagyis március 3-án az Oscar díjátadó előtti napon hivatalos volt a 2018-as Film Independent Spirit Awards-ra, aminek a Santa Monica-ban található Baker Hangar adott otthont.
A 23 éves színésznő egy nagyon klasszikus és elegáns darabban érkezett a kék szőnyeges eseményre, ahol nagyszerűen nézett ki. Zoey egy fekete, kétrészes Christian Dior nadrágkosztümöt viselt a 2018-as elő-őszi kollekcióból, ami egy ejtett vállú és egyenes szabású blézerből, valamint egy hozzá passzoló, bő szárú nadrágból állt össze. Bevallom, hogy erre a lazább hangvételű eseményre egyáltalán nem ilyen outfiteket képzeltem el, hiszen ezt a tengerpart mellett rendezték meg, ráadásul napközben, így a fiatal színésznő választása egy kicsit túl erőteljes és sok volt, bár az tagadhatatlan, hogy remekül festett. A szabáson ugyan lehetett volna még alakítani, főleg ami a blézert illeti, mert kicsit nagyobb volt, mint kellett volna, így Zoey kecses alakja nem lett tökéletesen kihangsúlyozva, viszont a csípőjére még így is került egy kisebb figyelem, de inkább a vállaira terelték a hangsúlyt. A színválasztás is túl komor volt a megítélésem szerint, de igazából ennél nagyobb gond nem volt vele, a színésznő napbarnított bőrszínével és a vörös hajával is tökéletesen megállta a helyét ez a fekete szín. Viszont azt tényleg sajnálom, hogy nem egy frissebb és fiatalosabb összeállításban láthattuk. A megjelenését egy pár fekete Christian Dior magassarkúval és Piaget ékszereket választott.
Zoey haját egy oldalt elválasztott, sikkes és magasan elhelyezett copfba készítették el. A sminkje szintén elég egyszerű lett; a szemeit barna szemhéjpúderre, fekete szemceruzával és szempillaspirállal emelték ki, az arcát lágyan bronzosították és highlighter-t is használtak, végezetül az ajkaira nude színű matt rúzst vittek fel.
|