Alison Brie x Ralph & Russo Couture2018.03.04. 12:57, Fanni
Alison Brie is megjelent tegnap délután, vagyis március 3-án a 2018-as Film Independent Spirit Awards-on, amit a Baker Hangar-ban rendeztek meg Santa Monica-ban.
A 35 éves színésznő egy nagyon elegáns és előkelő, de mégis friss és nőies kreációban lépett a fotósok elé ez alkalommal, amiben elbűvölően nézett ki. Alison egy fehér alapszínű, apró fekete részletekkel és lágy fodrokkal díszített Ralph & Russo Couture midiruhát viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. Bevallom, hogy nagyon meglepődtem, amikor azt olvastam, hogy ez nem egy Chanel darab, mert egy az egyben úgy néz ki, mintha az lenne, pedig erről szó sincs. A meglepődöttség után kicsit csalódott lettem, hogy már a Ralph & Russo is "másolni" kezdett, de remélem, hogy ez csak egy egyszerű eset volt, vagy inkább teljesen véletlen. Na de visszatérve a ruhára, azt kell mondanom, hogy mesésen nézett ki és az est legjobb megjelenését rajta láthattuk ebben a csodás darabban, amit mintha neki terveztek volna. A szabás tökéletes volt, bár nem volt annyira alakkövető, de kifejezetten tetszett, hogy a dereka körül nem helyeztek el fodrokat, így erre a testrészére nagy figyelmet szenteltek, gyönyörűen ki lett hangsúlyozva és egy kis figyelem a csípőjére, valamint a formás lábaira is került. A megjelenésének a romantikus stílusa, a retró elemekkel megfűszerezve nagyszerűen nézett ki és Alison-hoz is fantasztikusan passzolt. A monokróm színválasztás elég biztonságos döntésnek bizonyult, de örömmel láttam, hogy a fehér volt többségben a fekete helyett, így az összhatás sokkal frissebb maradhatott, a színésznő bőrszínével és a barna hajával is nagyszerű összhangot alkott, míg a fekete részletekkel egy kis izgalmat és kontrasztot is bele tudtak vinni a megjelenésébe, amin a fodrokkal tudtak egy kicsit lágyítani. Kiegészítőként egy pár fekete Jimmy Choo magassarkú szandált és Fernando Jorge ékszereket választott.
Alison haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, a 20-as éveket megidéző laza hullámokba besütve viselt. A sminkje kicsit feltűnőbb lett; a szemeit fekete szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát lágyan kontúrozták és highlighter-t is vittek fel rá, míg az ajkaira piros matt rúzs került.
|