Lily James x Burberry2018.05.04. 19:06, Fanni
Lily James is megjelent a 2018-as Tribeca Filmfesztiválon április 21-én, szombat este, mivel hivatalos volt a 'Little Woods' premierjére, aminek a New Yorkban található SVA Theatre-ben.
A 29 éves brit színésznő egy férfias stílusú, illetve kifejezetten elegáns és klasszikus összeállításban érkezett a vörös szőnyeges vetítésre, ahol remekül nézett ki. Lily egy fekete alapszínű, kétrészes custom made Burberry együttest viselt, ami egy oversized blézerből, illetve egy bő szárú nadrágból állt össze. Mostanában hatalmas népszerűségnek örvendenek az ehhez hasonló tervezések, rengetegen viseltek már ehhez hasonló szettet, így túl sok újdonságot nem szolgáltatott számunkra, de közben pedig mégis, hiszen tőle ehhez hasonlót nem láthattunk még. Lily most teljes mértékben kilépett a komfortzónájából, főleg a nagyon nőies, habos-babos és kifinomult tervezések mellett szokott dönteni a stylistjával, éppen ezért örültem most ennek az igazán éles, hirtelen váltásnak, mert teljesen kiszámíthatatlan lett a megjelenése. Ez a férifas vonal pedig azt kell mondanom, hogy kifejezetten jól állt neki és számomra teljes mértékben eladhatóvá tudta tenni az egészet. Bár azt megjegyezném, hogy a sziluett nem igazán tetszett, főleg a bő kialakítása miatt, ami sajnos benyelte a színésznő kecses alakját és tényleg semmi nem lett kiemelve rajta, viszont a kosztüm éles vonalai és a kialakítása rendben volt, sőt nagy örömömre még a nadrág hosszát is siktül tökéletesen eltalálniuk. A végeredmény kifinomult és tényleg tökéletes lett, még annak ellenére is, hogy a teste teljesen a háttérbe szorult. A színválasztás is teljesen váratlan volt tőle, mivel sötét árnyalatokban tényleg nagyon ritkán láthatjuk Lily-t, viszont a világos bőrszínével és a szőke hajával is gyönyörűen kiegészítették egymást, a színek pedig ez alkalommal egyáltalán nem is hiányoztak. A megjelenését egy pár fekete Burberry magassarkúval és Repossi ékszerekkel egészítette ki.
Lily haja leengedve maradt, amit egy fekete hajpánttal hátrafogva és laza hullámokba besütve viselt, ami egy kicsit lágyított a megjelenésén. Ugyanez igaz a sminkjére is, ami friss és csillogó lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel, fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és highlighter-t is vittek fel rá, míg az ajkaira nude színű rúzs került.
|