Mindy Kaling x Vassilis Zoulias 2018.05.11. 21:22, Fanni
Mindy Kaling is meghívottak között volt a 2018-as Met Gálán, amit még május 7-én, hétfő kora este rendeztek meg a new yorki Metropolitan Museum of Art-ban, az idei téma pedig az "Mennyei Testek: A Divat és a Katolikus Egyház Képzelete" címet kapta.
A 38 éves színésznő egy nagyon előkelő és elegáns, de mégis egyszerű outfitben érkezett az idei eseményre, ahol mesésen nézett ki. Mindy egy törtfehér alapszínű, szaténból elkészített, levelé bővülő, illetve hosszú uszállyal kiegészített Vassilis Zoulias estélyit viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek. Bevallom, hogy ennél azért egy kicsit többet vártam volna el tőle, bár az tetszett, hogy ő pont azok közé tartozott, akik nem estek hatalmas túlzásokkal a csillogó részletekkel, a flitterekkel, valamint a kristályokkal, így ezt értékelni tudtam a megjelenésében, sőt tetszett is a minimalista végeredmény, de az összhatás mégsem volt hibátlan. Sajnos a szatén anyaghasználat ez alkalommal nem bizonyult a legbölcsebb választásnak, mivel elég feltűnően összegyűrődött a ruha és nem csak egy helyen, hanem sajnos mindenhol, ez miatt pedig úgy nézett ki, mintha igazából az ágyneműjét aggadta volna magára, amiben előző este aludt. nagyon csalódott voltam a képek láttán, pedig látom benne a lehetőségeket és a styling is remekül nézett ki, különösen tetszettek a sötétkék, hosszú kesztyűk, amitől az outfitje igazán előkelő, sőt fejedelmi lett, úgy nézett ki benne, mint egy igazi uralkodó és ezt már csak az ékszerekkel és a hatalmas koronával tudta tetőzni. A szabásról igazából túl sok mindent nem lehet elmondani, mert a klasszikus vonalat követte, annak pedig örültem, hogy a szoknya csak a derekától lefelé kezdett el bővülni, így Mindy alakja is kapott egy kisebb figyelmet. A legdrámaibb elem a hosszú uszály volt, ami szintén lehetett volna jobb is, ha nem gyűrődik össze. A színvilág letisztult és visszafogott lett, a fehér alapszín remek kontrasztot alkotott a színésznő bőrszínével, a kiegészítőkkel pedig egy kis színt is bele tudtak vinni az összeállításba. És ha már korábban felemlegettem a koronát, akkor el kell mondanom, hogy tényleg gyönyörű volt, de talán egy mérettel lehetett volna kisebb, mert erős túlzásokba esett vele és kicsit nevetségesen nézett ki a feje tetején. A megjelenését egy pár Giuseppe Zanotti magassarkúval, Fred Leighton ékszerekkel, illetve Pericles Kondylatos koronával egészítette ki.
Mindy haját egy teljesen egyszerű, alacsonyan elhelyezett és középen elválasztott kontyba fogták össze. A sminkje is elég klasszikus, de feltűnő lett; a szemeit fekete füstös sminkkel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, végezetül az ajkaira barna rúzst vittek fel.
|