Kacey Musgraves x Valentino Couture2019.02.17. 20:55, Fanni
Kacey Musgraves is jelen volt a 2019-es Grammy Awards-on, ahogy sokan mások is, amit még február 10-én, vasárnap este rendeztek meg a los angelesi Staples Center-ben.
A 30 éves énekesnő egy nagyon bájos és nőies, romantikus stílusú ruhában lépett a vörös szőnyegre, amiben tündérien festett. Kacey egy nude alapszínű, tüllből elkészített, lágy esésű és pánt nélküli Valentino Couture estélyit viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból, amit uszállyal és egy kontrasztot alkotó, piros szatén övvel egészítettek ki. Bár az oldalon eddig még nem írtam az énekesnő megjelenéseiről, de én már egy ideje követem, szóval most éreztem azt, hogy ideje lenne, hogy őt is bemutassam itt és ezt nem is lehetett volna egy ennél jobb szettel kezdeni. Én személy szerint ezt az estélyit már a kifutón is imádtam,de be kell vallanom, hogy ott egy kicsit jobban tetszett, mint Kacey-n, mindjárt el is mondom, hogy miért is. A felsőrész kialakításával voltak gondok, mivel hihetetlenül alacsonyan helyezkedett el rajta, ami nem csak zavaró, de előnytelen is volt számára. Csoda, hogy nem csúszott le róla és nem villantott meg semmit magából. Szóval ezen mindenképpen lehetett volna alakítani, ahogy a derékrész elhelyezésén is, ami szintén alacsonyan kapott helyet, pontosan a csípőjénél, ami miatt ez a részlet nem lett tökéletesen kiemelve rajta, ezt sajnáltam, de ettől még el lehetett tekinteni. Az anyaghasználat miatt viszont csak isteníteni tudom a megjelenését, mivel a tüll gyönyörű volt, ennek köszönhetően lett olyan könnyed és légies a végeredmény, ami mozgás közben nézett ki a legjobban, a finom drámaiságot pedig a legyezőkre emlékeztető felsőrésszel, illetve az uszállyal csempészték bele a végeredménybe, amivel feltették a pontot az i-re. Annak nagyon örültem, hogy Kacey nem az eredeti, átlátszó szoknyarészű estélyit viselte, hanem ezen változtattak, amitől bár nem lett sejtelmes az öszshatás, de ízléses lett tőle az egész. Nem volt rossz ez a világos, nude alapszín, bár azt elismernem, hogy jobban tetszett volna, ha piros lett volna az egész, nem csak az öv, mert a megítélésem szerint a fekete hajával és az enyhén barnított bőrszínével is sokkal szebb összhangot alkotott. Igaz, hogy ez a nude árnyalat nem sápította, a piros övvel pedig egy kis izgalmat és színt is csempésztek a megjelenésébe, de mégis kicsit unalmasnak találtam az összhatást, illetve valami hiányzott is belőle, ami a tüzes piros szín lenne szerintem. Kiegészítőként egy pár Stuart Weitzman magassarkút és Neil Lane ékszereket választott.
Kacey hosszú haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és hátul finoman megemelve viselt, egyenesre vasalva. A sminkje friss és üde lett; a szemeit barna és arany szemhéjpúderrel, illetve szempillaspirállal hangsúlyozták ki, az arcát bronzosították és highligher-t is vittek fel rá, végezetül az ajkaira rózsaszín rúzs került.
|