Elle Fanning x Rodarte2019.04.07. 14:35, Fanni
Elle Fanning április 2-án, vagyis kedd este megjelent a 'Teen Spirit' premierjén, amit Los Angelesben rendeztek meg az Archlight Theatreben.
A film 20 éves színésznője egy nagyon kifinomult és nőies, romantikus stílusú outfitben lépett a lila szőnyegre, ahol elbűvölően festett. Elle egy élénk pink alapszínű, mélyen dekoltált és lágy esésű, csipkével, valamint apró kristályokkal borított Rodarte estélyit viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból. A fiatal tehetségnek mindig is szerettem a stílusát, ami az évek alatt mit sem változott, ennek pedig nagyon örülök. Ez alkalommal sikerült a tőle megszokott ruháknál egy sokkal feltűnőbb és színesebb kreációt kiválasztania a stylistjával, amivel sikerült hatalmas meglepetést okoznia, hiszen inkább fehér, vagy pasztell árnyalatokban láthattuk eddig, az ehhez hasonlóan élénk színeket kerülte, pedig jól állnak neki. Ez a feltűnő pink árnyalat is istenien mutatott a világos bőrszínével és a szőke hajával is, de a megjelenését sikerült még izgalmasabbá varázsolniuk hála a csipkés részleteknek, valamint az apró kristályoknak, amivel még a csillogást is bele tudták csempészni az egészbe. Maga a ruha a klasszikus sziluettjével, valamint a feltűnő színével együtt kicsit felnőttes volt, talán túlságosan is felnőttes Elle számára, de örömmel láttam, hogy ennek ellenére is sikerült eladhatóvá tennie a végeredményt, sőt a friss sminkjével és a kiegészítőkkel a fiatalosabb, játékos elemek is megtalálhatóak benne, ami nagyon tetszett. A szabás tökéletes volt, a megfelelő helyeken követte végig a fiatal tehetség kecses alakját, így a vékony derekára és a csípőjére is nagy figyelem került, viszont a vállaira került a legnagyobb hangsúly, illetve a dekoltázsát is kacéran megvillantotta, de mégsem érezhettük azt, hogy bármivel is túlzásokba esett volna, amit értékelek. Azért pedig külön plusz pont jár neki, hogy most végre hanyagolta egy kicsit a Prada és a Miu Miu divatházakat, amelyek helyett egy másik kedvencét viselte. A megjelenését egy pár Christian Louboutin magassarkú szandállal, illetve Tiffany & Co. ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Elle haja leengedve maradt, amit lágyan beszárítva viselt egy rózsaszín, masnival díszített Rodarte hajpánttal kiegészítve. A sminkje friss és üde lett; a szemeit ezüst szemhéjpúderrel, fekete tusvonallal, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
|