Kendall Jenner x Atelier Versace2019.05.07. 19:14, Fanni
Kendall Jenner is megjelent tegnap este, vagyis május 6-án a 2019-es Met Gálán, aminek az idei témája a "Camp: Notes on Fashion" volt, a helyszín pedig most is a New Yorkban található Metropolitan Museum of Art volt, ahogy mindig.
A 23 éves modell egy igazán izgalmas és emlékezetes outfitben lépett a pink szőnyegre, amivel Cher-t idézte meg. Kendall egy élénk narancssárga, finoman átlátszó, mélyen dekoltált és alakkövető, custom made Atelier Versace estélyit viselt, amit apró kristályokkal rojtokkal és hatalmas tollakkal díszítettek fel, ami nem csak a szoknyarészen, de a ruha hátsórészén, a vállainál és az egyik karján is elhelyezték őket. Soha nem tartozott a fiatal modell a Met Gálás megjelenéseivel a kedvenceim közé, hiszen soha nem követte a témát, valamint elég sokszor villantott már a vörös szőnyegen, de ez alkalommal engem is sikerült meglepnie, mert imádtam a megjelenését, sőt bármennyire is fura kimondanom, de most a kedvenceim közé tartozott. Bár az Instagram-on elhelyezett storyjában azt írta, hogy nem Cher, inspirálta, hanem a 'Hamupipőke' mostohatestvérei (a húgával, Kylie Jennerel öltözött össze), ezt az egészet nagyon értékelem, ahogy azt is, hogy végre megerőltette magát a stylistjával együtt és egy tényleg izgalmas, már-már ikonikus szettben láthattuk, ami nagyon előnyös volt számára és a témához is illett. A ruhán minden helyet kapott, ami a "camp"-et jellemzi, voltak itt kristályok, flittere, rojtok és tollak is, valamint az elmaradhatatlan vibráló szín is jelen volt. Kendall nem túl gyakran szokott erőteljes színeket viselni, így hatalmas meglepetést okozott ezzel a narancssárga alapszínnel, ami fantasztikusan állt neki, a barnított bőrszínével és a sötétbarna hajával is fantasztikus összhangot alkotott. Az pedig egyáltalán nem zavart, hogy a ruha finoman átlátszó volt, mert semmit nem villantott meg magából, aminek örültem és végre sikerült ízlésesnek maradnia, de közben mégis szexi volt. A szabás egyszerűbb volt, de végig gyönyörűen követte a modell alakját, akinek remekül ki lett hangsúlyozva benne a vékony dereka és a csípője is, arról nem is beszélve, hogy milyen nagy figyelem került a dekoltázsára. A legdrámaibb elem egyértelműen a hátul elhelyezett tollas rész volt, amivel a showgirl-öket idézte meg benne, nagyon feltűnő és figyelemfelkeltő volt, a ruha díszítettsége pedig annyira aprólékosan és tökéletesen lett kidolgozva, hogy csak kapkodtam ide-oda a fejemet. A megjelenését egy pár Versace magassarkú szandállal, illetve Tiffany & Co. ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Kendall haját egy középen elválasztott, szoros és sikkes kontyba készítették el, így tényleg a kreáción maradhatott mindenkinek a figyelme. A sminkje egyszerűbb lett, de mégis nagyszerű volt; a szemeit barna füstös sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosították, illetve highligher-t is vittek fel rá, míg az ajkaira barackszínű szájfény került.
|