Heidi Klum x J. Mendel2019.06.14. 16:49, Fanni
Heidi Klum is ott volt június 3-án, múlt hétfő kora este a 2019-es CFDA Fashion Awards-on, amit a New Yorkban található Brooklyn Museumban rendeztek meg.
A 46 éves német modell egy tőle megszokottan szexi, de mégis egyszerű kreációban lépett a pink szőnyegre. Heidi egy fekete alapszínű, magasított nyakrésszel és hosszú ujjakkal kiegészített, alakkövető J. Mendel miniruhát viselt a 2019-es elő-őszi kollekcióból, amit apró kristályokkal díszítettek fel. A modell az utóbbi években nem tartozott a kedvenceim közé, ha a vörös szőnyeges megjelenéseiről volt szó, mert gyakran viselt, sőt visel túlságosan is szexi, a testéből túl sokat takaró, ízléstelen ruhákat, ami miatt nem egyszer felkerült a legrosszabbul öltözöttek listájára. Ez alkalommal sem tudom kijelenteni azt, hogy kifejezetten tetszett volna a választása, de legalább nem átlátszó tervezés volt rajta, ami már egy nagy előrelépés tőle. A stylingon egyértelműen lehetett volna még mit alakítani, sőt elég sokmindent megváltoztattam volna a helyükben, de maga a ruha összességében rendben volt. Tetszett, hogy végig szépen követte Heidi alakját, de nem mutatta meg a dekoltázsát, valamint a vállait sem, a hosszú lábaira került a legnagyobb hangsúly, de azért a dereka és a csípője is elég szépen ki lett emelve. A fekete alapszínnek nem mondanám, hogy örültem volna, elég unalmas és egyhangú volt, szívesebben látnám már végre egy izgalmas, nyári árnyalatban, de ami késik, az nem múlik. A kristályos díszítés viszont tökéletes volt, sikerült remekül feldobniuk a végeredményt, amitől az egész sokkal izgalmasabb lett. A stylinggal kapcsolatban egyértelműen megszabadultam volna a fekete harisnyától, a zárt magassarkút egy szandálra cseréltem volna. A megjelenését egy pár fekete Christian Louboutin magassarkúval, fekete Edie Parker clutch-csal, illetve Lorraine Schwartz ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Heidi haja leengedve maradt, amit laza hullámokba besütve viselt a vállaira omolva, de ez helyett egy copf sokkal jobban passzolt volna az outfithez. A sminkje a megszokottak szerint készült el; a szemeit fekete füstös sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira nude színű rúzst vittek fel.
|