Palvin Barbara x Armani Privé2019.08.30. 20:42, Fanni
Palvin Barbara is hivatalos volt a 'La Vérité' premierjére, amit augusztus 28-án, vagyis szerda kora este rendeztek meg a 2019-es Velencei Filmfesztiválon, aminek a Sala Grande adott otthont.
A 25 éves magyar modell egy viszonylag egyszerű és klasszikus stílusú, nőies darabban érkezett a vetítésre, ahol remekül festett. Barbara egy fekete, pánt nélküli és aszimmetrikus szabású Armani Privé estélyit viselt a 2018-as őszi/téli kollekcióból, amit elől lágy fodrokkal egészítettek ki, valamint rövid uszállyal tettek teljessé. Nem mondanám, hogy túl emlékezetes, vagy izgalmas lett volna a végeredmény, viszont az eseményen megállta a helyét és összességében tetszett, amit bemutatott. A szabásra nem lehet panaszkodni, hiszen a sziluett végig gyönyörűen követte a fiatal modell alakját, aminek köszönhetően a vékony dereka és a formás csípője is mesésen ki lett emelve, de ezek mellett sikeresen megvillantotta a vállait, valamint a lábaira is került egy kis figyelem, bár ezzel a részlettel nem esett túlzásba szerencsére. A ruha struktúráját egy kicsit laposnak éreztem, szerintem a fodrok lehettek volna egy kicsit drámaibbak, hogy ne legyen ennyire egyhangú az egész, mert így nem sok értelme volt az aszimmetrikus kialakításnak, valamint a visszafogott fodroknak sem. A fekete színválasztás elég biztonságos volt, de legalább jól állt neki, amit már többször sikerült bebizonyítania, a napbarnított bőrszínével és a barna hajával is tökéletesen kiegészítették egymást. Összességében egy kicsit a régi hollywoodi filmsztárok megjelenéseit idézte meg bennem ezzel az összeállítással Barbara, főleg a hajának és a stylingnak köszönhetően, ami tényleg tökéletes volt. Kiegészítőként egy pár fekete Sophia Webster magassarkú szandált és Armani ékszereket választott.
Barbara haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és elől kicsit megemelve, nagyobb hullámokba besütve viselt. A sminkje egyszerű, de mutatós lett; a szemeit fekete füstös sminkkel emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, végezetül az ajkaira nude színű rúzs került.
|