Iman x Valentino Couture2019.08.31. 16:37, Fanni
Iman is megjelent még augusztus 28-án, vagyis szerda kora este a 'La Vérité' premierjén, amit az idei Velencei Filmfesztivál első napján rendeztek meg a Sala Grandeban.
A 64 éves modell egy hihetetlenül izgalmas és drámai összeállítást választott a vetítésre, ahol lélegzetelállítóan festett. Iman egy kék alapszínű, fehér, kék és piros levél- és madármintázattal, valamint tollakkal díszített, bő szabású Valentino estélyit viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból. A modellnek sikerült egy igazán feltűnő darabot kiválasztania a stylistja segítségével, ami nem túl sok eseményen állta volna meg a helyét, de ide tényleg tökéletes volt. Ha nem egy filmfesztiválon viselte volna, akkor azt kell mondanom, hogy ezen kívül már csak a Met Gálán láttam volna szívesen valakin, főleg ebben az évben, mivel a camp témához remekül illett volna. Bár abban szerintem megegyezhetünk, hogy a ruha szabása nem volt túl izgalmas és emlékezetes, sőt elég egyhangúnak mondanám, de szerencsére Iman életre tudta kelteni, sokat mozgott benne, így nem érezhettük azt, hogy elveszett volna a sok anyagba, pedig az alakja teljes mértékben a háttérbe szorult. Mégsem tudom azt mondani, hogy szélesebbnek tűnt volna benne a teste, mondjuk az egy kicsit fura volt, hogy a kezeit sem láthattuk, de ennek ellenére imádtam az egészet, biztosan ott lesz a heti szavazásban, valamint az év végi "BDOTY" szavazás mezőnye közé is van esélye bekerülnie. A mintázat feltűnőre és drámaira sikeredett, amivel feltették a pontot az i-re, ezek mellett a tollakat páran már túlzásnak tarthatják, de ezek nélkül nem lett volna ennyire jó a megjelenése, hiszen ezektől lett még emlékezetesebb az egész, valamint a textúrák keveredése is kifejezetten tetszett. Az élénk színvilággal sikerült az összhatást egy teljesen új szintre emelniük, a modell sötét bőrszínével és a hajával is isteni összhangot alkotott egy az acélkék árnyalat, tényleg gyönyörű volt, a színes mintázatoktól még előkelőbb lett az egész. A stylingot egyáltalán nem vitték túlzásba, aminek örültem, így a ruhán maradhatott a hangsúly. A megjelenését egy pár Jimmy Choo magassarkúval, valamint Chopard ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Iman haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és egyenesre vasalva viselt. A sminkje egy kicsit feltűnőbb és sötétebb lett, mint szerettem volna, de meglepően jól működött az outfit mellett; a szemeit fekete szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira piros rúzs került.
|