Palvin Barbara x Armani Privé2019.09.04. 20:39, Fanni
Palvin Barbara még augusztus 30-án, vagyis péntek este megjelent a 'Seberg' premierjén, amit a 2019-es Velencei Filmfesztivál harmadik napján rendeztek meg a Sala Grandeban.
A 25 éves magyar modell ismét egy egyszerű, de mégis nagyon tüzes és elegáns darabban lépett a vörös szőnyegre, ahol remekül festett. Barbara egy élénk piros, egyenes szabású és pánt nélküli Armani Privé estélyit viselt a 2019-es tavaszi/nyári kollekcióból, amit elől magasan felslicceltek, szaténból készítettek el, míg a felsőrészét flittetekkel díszítették fel. Azt kell mondanom, hogy ez a választása sokkal jobban tetszett, mint az első, fekete Armani ruhája, viszont ez sem volt teljes mértékben tökéletes. A ruha szabása, pontosabban a szoknyarész esése egyes képeken elég furán nézett ki, nem érvényesült benne a kecses alakja, amit sajnáltam, de ezen a képen meg pont jól nézett ki, szóval nem igazán értettem, hogy mi lehetett a probléma a sziluettel. Az viszont biztos, hogy sikeresen megvillantotta a vállait, illetve a lábaira és a csípőjére is került egy kis figyelem, amitől sejtelmes és finoman dögös lett a végeredmény, anélkül, hogy túlzásba esett volna. Viszont a szoknyával tényleg kezdeniük kellett volna valamit, mert mozgás közben borzalmasan nézett ki szerintem, ráadásul úgy előnytelen is volt számára. Az élénk, piros alapszín viszont hibátlan volt, istenien állt Barbinak, az enyhén napbarnított bőrszínével és a barna hajával is fantasztikusan kiegészítették egymást, többször is viselhetne hasonlóan feltűnő színeket, mert jól állnak neki. A styling a másik részlet, amibe a szoknya mellett bele tudok kötni, pontosabban a magassarkúja, hiszen ékszereket láthatóan nem viselt. Nem értem, hogy ez a nude magassarkú hogy kerülhetett a tervezés közelébe, nem csak öreges volt, de az alapszínhez és a stílushoz sem passzolt. A megjelenését egy pár nude színű Armani nyitott orrú magassarkúval tette teljessé.
Barbara haját egy magasan elhelyezett, fonatokkal tarkított kontyba készítették el, ami remek kiegészítője volt a ruhájának. A sminkje klasszikus stílusú volt; a szemeit fekete tusvonallal és műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, valamint highligher-t is használtak, végezetül az ajkaira élénk piros rúzst vittek fel, amivel megkoronázták az összhatást.
|