Anna Foglietta x Armani Privé2020.09.05. 16:05, Fanni
Anna Foglietta is hivatalos volt a 'Lacci' premierjére, amit a 77. Velencei Filmfesztivál első napján rendeztek meg szeptember 2-án, vagyis szerda kora este, aminek a Sala Grande adott otthont.
A 41 éves olasz színésznő visszafogott, klasszikus stílusú kreációt választott erre az alkalomra, amiben igazán elegánsan festett. Anna egy fekete, pánt nélküli és A-vonalú, tüllből elkészített Armani Privé estélyit viselt a 2020-as tavaszi/nyári kollekcióból, amit fekete és ezüst flitterekkel díszítettek fel. A képen nem igazán látszik, de a ruha való életben nem egyszínű volt, a fekete tüll anyag között zöld és sötétkék részletek is megbújtak, amitől még izgalmasabb lett a végeredmény. Szerintem nem mondok újdonságot azzal, ha leírom, hogy még soha nem született Annaról bejegyzés az oldalon, sőt egészen eddig nem is ismertem, de muszáj volt erről a megjelenéséről írnom, mert az Armani Privé az egyik kedvencem a couture divatházak közül. Bár nem ez a legemlékezetesebb tervezés, amit eddig a márkától láthattunk, de tetszett a visszafogott összhatás, amit ezzel a ruhával át tudott adni számunkra a színésznő, kifinomult és előkelő volt, és a finom drámaiság is jelen volt. A szabás a maga egyszerűségével előnyös volt Anna számára, igaz a derekára és a csípőjére sem került túl nagy figyelem, viszont szépen ki lett hangsúlyozva a válla, amitől az egész megjelenése kacérabb lett, jól passzolt a premierhez és a korához is. A fekete alapszín önmagában is elegendő lett volna, főleg a flitterekkel díszített felsőrésszel párosítva, de mégis imádtam a szoknyán helyet kapott zöld és kék részleteket. A pontot az i-re a gyönyörű ékszerekkel tették fel, melyekből nem volt hiány, a nyakláncon kívül minden mást viselt. A megjelenését egy pár fekete Armani magassarkúval, illetve Bvlgari ékszerekkel tette teljessé.
Anna rövid haja szabadon maradt, amit oldalt elválasztva és lazán beszárítva viselt. A sminkje a ruhájához hasonlóan klasszikus lett; a szemeit fekete szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highligher-t is vittek fel rá, végül az ajkaira nude rúzst választottak.
|